De most csak a rosszak.
Mennyire rosszak? Nagyon. Olyannyira, hogy már fáj, és szenvedés végignézni. Belevetettem magam ezeknek a világába, és megfogalmazódott bennem néhány gondolat, pár hiba, amit még egy amatőr filmesnek sem szabad elkövetnie.
Filmet forgatni könnyű
Lassan már mindenkinek van olyan telefonja, amivel kellően jó minőségű felvételeket készíthet. Alsókategóriás mikrofonok, kamera-kiegészítők, fényeléshez szükséges eszközök is könnyen beszerezhetőek, és meglehetősen olcsón elérhetők. Persze tízezrekről beszélünk, de nem kell elmenni a száz- vagy milliós tételekig.
Lehet, hogy a nyitó állításom túlzásnak tűnik, de igaz. Abban a formában, hogy leforgatni valamit ma már tényleg nem nagy erőfeszítés. Ingyenes, profi vagy amatőr és telefonnal is kezelhető vágóprogramokkal pedig Dunát lehet rekeszteni.
Kész a film. Jó lett?
Nem valószínű. Elsősorban azért, mert túl sok volt a feladat egy emberen. Egy projektnek nem tesz jót, ha egy ember írta, rendezte és vágta. Ez három olyan folyamat, amiből mindhármat – de legalább a vágást – érdemes különválasztani. A vágó az első néző, az ő véleménye és érzéke rengeteget számít. Sokkal többet, mint az emberek gondolnák.
Például, ha van egy gyönyörűen elkészített jelenet, amit az operatőrtől a rendezőn át mindenki szeretne viszontlátni a filmben, de a jelenet hibája, hogy nem illik bele a kontextusba, akkor a vágónak kell a sarkára állnia, és kimondania: „Ez nem maradhat benne.”
Színészkednek, de nyilván nem azok
Egy amatőr filmben nem várható el, hogy profi színészek szerepeljenek. Viszont érdemes keresgélni, és lehetőségekhez képest „castingolni”. Rengeteg ember van, aki szívesen kipróbálná magát a kamera előtt, és a tapasztalattal is beérné az elején. Facebook-csoportokban például sokan jelentkezhetnek.
Láttam egy kisfilmet, amit 16 évesek forgattak. Akció-thriller műfajú alkotás volt, de azonnal bukott a szememben, hiába láttam benne a sok munkát és a pozitív alkotási vágyat. Miért? Mert gyerekek játszottak el 20-30 évvel idősebb embereket, ami azonnal komolytalanná tette az egészet. Ez még inkább szembetűnő volt, mivel néhány jelenetben valódi felnőtt színészek is szerepeltek.
Írd a forgatókönyvet a lehetőségeidhez
Ha amatőr kisfilmet forgatsz, az ötletet és a forgatókönyvet érdemes már az elejétől kezdve a lehetőségeidhez igazítani. Például, ha fiatalok forgatnak egy filmet, és a cél a nyomozás vagy az akció, miközben csak néhány felnőttet tudnak bevonni, akkor legyen a sztori a következő:
Egy gimis baráti társaságból elrabolnak egy tagot, és a többiek a keresésére indulnak. Így már autentikusabb lehet az egész, és a szereplők is kényelmesebb, átérezhetőbb karaktereket tudnak megformálni.
Mi volt a legrosszabb film, amit eddig láttatok?